Minimálbér

A National Minimum Wage (minimálbér) az a minimum összeg / óra, amelyre majdnem minden munkavállaló jogosult az Egyesült Királyságban, aki betöltötte az iskolakötelességre vonatkozó kort.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a minimálbér alatt nem havi minimum bért értünk, hanem mint órabér jelenik meg ez a kifejezés.

Amennyiben Ön nem kapja meg a következőkben leírtak alapján az Önnek járó minimum órabért, lehetősége van panasszal élni, melyet a Pay and Work Rights Helpline – on keresztül tehet meg.

Mielőtt azonban panasszal élne, győzödjön meg róla, hogy nem esik azon kategóriák közé, akikre nem vonatkozik a minimálbér fogalma.

Ezek közé tartozik többek között ugyanis a self-employed, önkéntes munkát vállaló, szakmai gyakorlaton résztvevő, vagy aki családtag és a munkáltató lakásában él, illetve bizonyos esetekben a bentlakásos aupair – ek.

A minimálbér fogalma elsőként ugyan már 1906-ban felvetődött W. S. Sanders által, de tényleges alkalmazására csak az 1997 – ben alakult Low Pay Commission két évig tartó közbenjárása révén, 1999 áprilisában került sor.

Az azóta eltelt idő alatt évente emelkedik összege, általában minden év októberétől.

A bevezetésétől számítottan 70% – os emelkedésen ment keresztül amely évenkénti bontás szerint a következőképpen alakult a 21 év fölötti munkavállalók esetében:

  1. április 01 – től                    £3.60
  2. június 01 – től                    £3.60
  3. október 01 – től                 £3.70
  4. október 01 – től                 £4.10
  5. október 01 – től                 £4.20
  6. október 01 – től                 £4.50
  7. október 01 – től                 £4.85
  8. október 01 – től                 £5.05
  9. október 01 – től                 £5.35
  10. október 01 – től                 £5.52
  11. október 01 – től                 £5.73
  12. október 01 – től                 £5.80
  13. október 01 – től                 £5.93
  14. október 01 – től                 £6.08

mígnem 2012. október 01 – től a korábbiról a következőképp módosult:

  • 21 év illetve a fölött, £6.08 / óráról  £6.19 / órára,
  • 18 és 21 év között maradt a korábbi £4.98 / óra,
  • 18 év alatt szintén nem változott a korábbi £3.68 / óra.
  1. október 01 – től pedig az alábbiak szerint alakul:
  • 21 év illetve a fölött, £6.19 / óráról  £6.31 / órára,
  • 18 és 21 év között a korábbi £4.98 / óráról £5.03 / órára
  • 18 év alatt a korábbi £3.68 / óráról 3.72 / órára .